Magyarország öregedő népessége – kihívás és lehetőség

Arup Banerji és Gordon Betcherman

Századunk első 25 éve alatt Magyarország elveszíti népessége 8 százalékát. 2025-re 40 százalékkal megnő a 65 év felettiek száma, vagyis több, mint minden ötödik magyar 65 év feletti lesz. Ha ezt a drámai méretű változást nem kezelik megfelelő hatékonysággal, akkor ez olyan csapást mérhet a gazdaságra, amely letaszítja Magyarországot a nyugat-európai gazdaságok felé ívelő konvergencia pályájáról és veszélybe sodorhatja az euróövezetbe tartozás követelményeinek való megfelelésre vonatkozó terveket is.

Az elmúlt 18 év alatt Magyarországon komoly kihívásokkal teli politikai és gazdasági átalakulás ment végbe nagyjából sikeresen. Természetesen a 2004-es EU csatlakozás kulcsfontosságú volt az átmenet során – bár még nagyon sok a tennivaló. Azonban Magyarország további felzárkózása Európa többi országához csak úgy lehetséges, ha megküzd egy másik átalakulás kihívásaival – csökkenő és elöregedő népessége problémájával. Nyugat-Európa öregedő népessége elég sok figyelmet kapott, de sokkal kevesebb figyelem kísérte a hasonló demográfiai trendeket Kelet-Európában és a volt Szovjetunióban – Lengyelországtól Oroszországon át Bulgáriáig. Elmondhatjuk, hogy a korábbi keleti blokk demográfiai átalakulása sokkal kevésbé szerepelt az újságok címoldalain, mint az 1980-as évek végén kezdődő politikai és gazdasági változások, bár ez is olyan átmenet, amelynek hatásai legalább olyan messzehatók.

Ez a “harmadik átmenet” arról szól, hogy 400 millió ember, aki a korábbi szocialista országokban él, gyorsan öregszik. Mind a 27 érintett országban jelentősen magasabb lesz a 65 év felettiek aránya 2025-re, mint amennyi a századfordulón volt. Az előrejelzések szerint a következő két évtized során a teljes népességszám majdnem 24 millióval fog csökkenni, - Oroszország egyedül 17 millió főt és Ukrajna 12 millió főt veszít. Ezek drámai előrejelzések, de ami valóban egyedivé teszi a helyzetet az, hogy Magyarországnak és keleti szomszédainak sokkal nehezebb körülmények között kell megbírkóznia a népesség öregedésének hatásaival, mint nyugati szomszédainak. A világ más részein fekvő és gyorsan öregedő országoknak nem kell ugyanakkor az érett gazdasági és politikai intézmények kifejlesztésével is foglalkozniuk. A helyzet azért is egyedi, mert – mint Magyarországon is – a demográfiai átmenet folyamata egyre gyorsul, míg a gazdasági átalakulás folyamata még korántsem zárult le.

A demográfiai átalakulás és a befejezetlen gazdasági reformok egymást felerősítő hatásai miatt megnő annak az esélye, hogy megváltozik Magyaország és szomszédai társadalmi-gazdasági szövete. Megnő az elszabaduló közkiadások kockázata, amint a történeti okok miatt jelentős méretű nyugdíjkötelezettségek tovább nőnek a népesség öregedésével és az intézményi alapon nyugvó idősellátási rendszerek egyre több és több közforrást emésztenek fel. Ezekben a társadalmakban ugyanakkor a gazdasági növekedés is veszélybe kerülhet, mert a munkaképes korú népesség száma csökken és az idősek potenciálisan kevesebbet takarítanak meg.

Egy új Világbank jelentés, amely a múlt héten jelent meg, felhívja a figyelmet arra, hogy a “vörösből a szürkébe” történő átmenet kezelése nem a megfelelő módon történik, és fenyegeti a volt szocialista országok által a közelmúltban elért gazdasági sikereket is. Ezzel a politikai döntéshozóknak szembe kell nézniük mind a korábbi keleten, mind a nyugati világ országaiban.

Miben rejlik a fenyegetés? Gondoljunk a nyugdíjakra! Magyarországon jelenleg a GDP több mint 10 százalékát költik nyugdíjakra, ami magasabb, mint az összes többi új EU tagállamban, kivéve Lengyelországot, és messze meghaladja néhány nyugat-európai ország ilyen jellegű kiadásait. Meddig növekedhet még ez? Ha azt az egyszerű feltevést vesszük alapul, hogy a nyugdíjkiadások a jövőben a 65 év feletti népesség növekedésének arányában fognak nőni, akkor 2025-re elérik a GDP 15 százalékát nemcsak Magyarországon, de Lengyelországban, Horvátországban, Ukrajnában és Szerbiában is. De egyértelmű nyugdíjreformmal – a nyugdíjkorhatár felemelésével és a nyugdíjak indexálási módjának megváltoztatásával – jelentősen csökkenthetők ezek a terhek a következő 20 év alatt, ha ma megtesszük a megfelelő lépéseket.

Az egészségügy – de különösen a megváltozott képességű idős népesség hosszú távú gondozása - képviseli a másik jelentős pénzügyi kihívást. Ezeknek az öregeknek az ellátása – akiknek a száma 2025-re egyharmadával több lehet Magyarországon, mint ma – nagyon költséges lesz, ha a gondozást kórházak vagy intézmények végzik. Ezért nagyon lényeges olyan stratégia kialakítása, amely megfelelő ösztönzőket és forrásokat biztosít a nem hivatalos csatornákon történő otthoni hosszú távú gondozásra, nagyjából a nyugat-európai országok, pl. Ausztria mintájára. Ezzel elkerülhető lenne az, hogy óriási pénzügyi felelősséget kelljen a vállunkra venni a jövőben.

Ismét gondolkodjunk el a csökkenő munkaerő által képviselt kihíváson, amely természetesen együttjár a csökkenő népességszámmal. 2005 és 2020 között előreláthatólag majdnem 600 ezerrel fog csökkenni Magyarországon a munkaképes korú népesség (15-64 év), ami azt jelenti, hogy 3 százalékkal kevesebb lesz a potenciális munkaerő. De ez nem jelenti automatikusan azt, hogy – ahogy egyesek félnek tőle – az általános gazdasági növekedésnek is le kell lassulnia.

Két egyszerű politikai megoldás is kínálkozik – még úgy is, ha nem számolunk az bevándorlással, ami fontos tényező lehet, de társadalom-politikai szempontból két esélyes. Az első az, hogy növeljük a munkaképes korú népesség részvételi arányát a munkaerőpiacon. Magyarországon 2006-ban a 15-64 éves korosztály sokkal kisebb része dolgozott (62%), mint szomszédainál vagy a vele összevethető más országokban, mint pl. Németországban (73%) vagy Csehországban (70%). Ha az idősebb dolgozók számát nézzük, 55 és 64 év között, akkor Magyarország még jobban le van maradva. Ennek a korcsoportnak csak a 35 százaléka dolgozik, ami teljes 20 százalékponttal kevesebb, mint az OECD országok átlaga. Ha sikerülne megfelelő intézkedésekkel megnövelni a munkában résztvevők arányát, az jelentősen kompenzálhatná a népességvesztést. De van egy másik út is, ami még többet ígér – az aktívan dolgozók termelékenységének javítása. Ennek elérésére Magyarországnak el kell köteleznie magát, hogy messzelátó reformok sorát hajtsa végre – javítsa az oktatást, beleértve a felnőttoktatást és az élethosszig tartó tanulás koncepcióját, és olyan befektetési klímát biztosítson, amely bátorítja új, innovatív cégek létrehozását és a meglévő társaságok termelékenységének javítását.

A jó hír az, hogy a régió legtöbb országában – Magyarországon is – van még idő arra a következő két évtized alatt, hogy proaktív reformok elindításával kezeljék az öregedő népesség miatt növekvő közkiadásokat. A nyugdíjak terén a növekvő költségek okozta nyomást nagy mértékben ellensúlyozhatják a jól átgondolt politikai változások, például a nyugdíjkorhatár felemelése, ami még mindig viszonylag alacsony Magyarországon összehasonlítva nyugat-európai szomszédaival. Ha felismerjük, hogy a hosszú távú idősgondozás kórházban sokkal drágább, mérsékelhetjük a költségeket az otthoni gondozást/gondozókat támogató lépésekkel. Ha még ma sor kerül ezekre az ésszerű hosszú távú politikai intézkedésekre, akkor sok ország – Magyarország is – elérheti azt, hogy költségvetése fenntartható legyen az öregedés növekvő kihívásai ellenére is. És az aktív dolgozók csökkenő száma miatti aggodalmat is csökkentheti, ha olyan hatékony intézkedéseket vezetünk be, amelyek javítják a termelékenységet és az munkaképes korúak részvételi arányát a munkaerőpiacon.

Összefoglalva, a “harmadik átmenet” egyértelmű kihívást jelent a reformerek számára Magyarországon és öregedő szomszédainál. Tudjuk, milyen reformokra van szükségünk. Ezek végrehajtása a nagy kérdés – most kell cselekednünk és legnagyobb ellenségünk az önelégült semmittevés.

Arup Banerji és Gordon Betcherman a Világbank “Vörösből szürkébe: A harmadik rendszerváltás – Kelet-Európa és a volt Szovjetunió öregedő népessége” című tanulmányának vezető szerzői.